|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Dukász Anna 2000. június 24.Dukász Anna Szatmárnémetiben kezdte színpadi pályafutását, a háború után. Nagyváradon nyolc évig volt ünnepelt primadonna. Azután váltott, jöttek a drámairodalom híres nőalakjai. 1961-ben átszerződött Marosvásárhelyre, majd tíz évig játszott Sepsiszentgyörgyön. Itt igazgatta is az együttest. 1978-ban, képzőművész férjével, Vigh Istvánnal együtt az Egyesült Államokba távozott, ahol állandóan magyar környezetben lépett fel, maga szerkesztette verses, zenés összeállításokban. 1993-ban a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján Kisvárdán fellépett a torontói magyar társulatban. Ezzel az előadással Erdélyben is turnéztak, Dukász Anna egykori sikeres fellépéseinek színhelyén, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Kolozsváron. Pályafutásának 50. évfordulóját Munkácson ülte meg, első fellépéseinek színhelyén. 20 évig tartó emigráció után férjével Debrecenben telepedett le. Itt érte a halál június 12-én. 75 évet élt. Temetése jún. 25-én lesz Debrecenben. /S. Muzsnay Magda: "Én vagyok a legboldogabb színész a világon..." = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./ Dukász Anna /Nagyvárad, 1925. ápr. 30. - Debrecen. 2000. jún. 12./2003. augusztus 28.Vincze Gábor történész jóvoltából Sylvester Lajos birtokába került a bukaresti magyar nagykövetség 1973. december 5-én kelt, szigorúan titkos jelentésének másolata, amelynek tárgya: ,,A nemzetiségi közvéleményt sértő intézkedések Kovászna megyében". A jelentést Martin Ferenc bukaresti nagykövet jegyezte. A szigorúan titkosított minősítést dr. Szatmári István, a külügyminiszter által megbízott szakértő 2002. március 7-én szüntette meg. A jelentés szerint leváltották a Kovászna megyei kulturális bizottság elnökét, Sylvester Lajost, és a sepsiszentgyörgyi színház igazgatójává nevezték ki az ugyancsak ez alkalommal leváltott Dukász Anna helyére. Sylvester Lajos már hosszabb ideje szálka az erőszakos elrománosító törekvések képviselőinek szemében. Ő volt, aki támogatta kb. másfél évvel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi színház magyarországi vendégszereplését, amiért akkor ugyancsak fejmosást kapott.Fazekas János miniszterelnök-helyettes esetleges eltávolításáról is beszélnek. Sylvester leváltását az robbantotta ki, hogy a közelmúltban engedélyezte a megyében, Erdővidéken, az 1848/49-es magyar szabadságharc egyik színhelyén egy emlékmű felállítását az évekkel ezelőtt eltávolított helyére. Ezt a megyei vezetők nem tűrhették, s buldózerrel rombolták le az új emlékművet.Sylvester leváltásának körülményeit 1989 után több publicisztikai írásban is megfogalmaztam. Az őrnagy hazatér című, önéletrajzi fogantatású könyve különböző funkciókból való eltávolításának történettöredékeiként is felfogható. Sylvester leváltása után a színházi bemutatókon a mindenkori bukaresti magyar nagykövet gyakran megjelent. Ennek a gesztusnak a jelzésértékét abban az időben a román állambiztonsági és a politikai szervek is érzékelték. Nem csupán a magyar nagykövetség érdeklődése biztosított számukra védelmet, hanem a Hámos László elindította észak-amerikai mozgalom is, az ebben részt vevők ugyancsak nyomon követték minden jelentősebb lépésünket. Ehhez társult, illetve az Amnesty International Righst Foundation azokra a magyarországi értelmiségi csoportosulásokra támaszkodott - Ablonczy László, Pálfy G. István, Bulla Károly, Márkus Béla, Cs. Nagy Ibolya, Fábián László, később Szakolczay Lajos, Apáti Miklós -, akik a sepsiszentgyörgyi színházi bemutatók majdnem mindenikén jelen voltak, a Film Színház Muzsikában és más magyarországi lapokban elhelyezett írásaikkal nemzetközi publicitást biztosítottak, és ránk irányították a közvélemény figyelmét. A fokozódó nyomás közepette is védelmezőik között volt az egész időszakban Ilia Mihály, Csoóri Sándor és Czine Mihály. Fazekas János már az 1968-as új adminisztratív-területi felosztás idején látványosan exponálta magát a székelyföldi magyarság együtt tartásának ügyében. Kettős játékba bonyolódott: Ceusescut magasztalta, másrészt konspirációs kapcsolatokat épített ki Sylvsterékkel, titkos találkozókat szervezett - ezek egyik kedvelt helye a tündérvölgyi szívkórház volt. A Barót és Köpec közötti keresztútnál lévő 1848-as szabadságemlékmű kétszeri lerombolása, majd az újjáépítése szimbolikus jelentésű. 1934-ben Bidu Valer, Háromszék megye akkori prefektusának parancsára ökrökkel húzatták el az obeliszket. 1968-1973 között Sylvester a Kovászna megyei emléktáblák, szobrok, emlékművek egész sorát állíttattam helyre. Ebben az időszakban avatták föl Kézdimárkosfalván Barabás Miklós portrészobrát. Kőrösi Csoma Sándor Kovásznán és Csomakőrösön kapott szobrot, ekkor került vissza Gábor Áron-emlékmű Kézdivásárhely főterére. Elkészült az első Dózsa-emlékmű Dálnokban, a vélt szülőház helyén. Visszakerültek a sepsiszentgyörgyi szabadságharcos obeliszk mellé a román katonák által a harmincas években lefeszegetett és darabokra tört oroszlánok, Alsócsernátonban Végh Antal 48-as ágyúöntőmester és Felsőcsernátoni Bod Péter emlékét őrzi portrészobor, Gábor Áron elfoglalta szoborhelyét Sepsiszentgyörgyön és így tovább. A megyei ideológiai titkár egy tűzeset miatt Erdővidéken járt, meglátta a szerinte mindenféle jóváhagyás nélkül frissen emelt monumentális emlékművet, dührohamot kapott, és buldózerrel akkor éjszaka eltávolíttatta az obeliszket. Sylvestert felelősségre vonták a szobor állítása miatt. Végül az ideológiai titkár azzal érvelt, hogy az emlékmű ,,csúnya". Menjenek ki a helyszínre, nézzék meg az obeliszket, javasolta Sylvester. Ekkor derült ki, hogy nincs már emlékmű. Eltávolították. A titkár azt állította, a barótiak, köpeciek voltak a tettesek. Amikor Sylvester megtudta, hogy buldózerrel rombolták le az obeliszket, bejelentette: az 1934-es szobordúlás és a mostani között csak technikai különbség van. A szellem azonos: a Vasgárdáé. Sylvester berohant az első titkár irodájába.Szokatlan fellépése sokkolta a vezető funkcionáriusokat. Mintegy három hét múltán Nagy Ferdinánd, akkori első titkár bejelentette: ,,Magának volt igaza! A Központi Bizottság kivizsgáltatta a köpeci ügyet. Valóban a haladó hagyományokhoz tartozik az a történelmi esemény, amelynek a megörökítésére az emlékművet maguk visszaállíttatták. A Központi Bizottság úgy döntött, hogy új emlékművet kell állítani. A maga irányítása és ellenőrzése mellett." - Sylvester Tornay Endre szobrászt kérte fel az emlékmű létrehozására./Sylvester Lajos: Az utolsó bástya. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 26., 27., 2.8.2009. június 12.Vígh István festőművész állandó kiállítását szülőhelyén, a Szatmár megyei Halmi új épületben avatták fel. Az eseményen Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök úgy vélte, Vígh István fáradhatatlanul osztogatja azt az ajándékot, amelyet Istentől kapott. Az épület bejáratánál lévő táblán ez olvasható: „Halmitől Debrecenig, Suceaván, New Yorkon és Quelanbeyanen át. A művész szülőföldjének adományozott munkáiból”. A helységnevek jelzik az utat, amelyen festőnk odajutott, hogy a művészetpártoló Incze Lajos polgármester vezette nagyközség állandó kiállítást biztosított neves fiának. Vígh István 1960-ban végzett Bukarestben a monumentális festészeti szakon, utána Suceavára hívták, ő elfogadta a meghívást. Gyakorlatilag ő szervezte meg Suceava tartomány képzőművészeti életét. Egy brassói freskórestaurálási tanulmánya során Sylvester Lajos kereste meg, aki akkor megyei kultúrfőnök volt. Király Károly küldte azzal, hogy pályázza meg Sepsiszentgyörgy tervezett négy városkapujának egyikét. A 13 méter magas vörösrézkapu ma is áll. Közben díszlet- és jelmeztervezőnek hívták a színházhoz, melynek akkor a Nagyváradról odahelyezett primadonna, Dukász Anna volt az igazgatója. Már első este beleszeretett, és megkérte a kezét. Igent mondott! 1975-ben feleségével Amerikába települtek. Dukász Anna nekifogott a New-York-i magyar színház újraélesztéséhez. Több erdélyi író, így Kocsis István színpadi művét is bemutatták. Közben évekig működtették az Irodalmi Kávéházat, Vígh Istvánnak sok kiállítása volt. A sikerek ellenére hazavágytak. Debrecenben béreltek lakást, amit 1996-ban megvettek, hogy közel legyenek a szülőföldhöz. Vígh István egyik monumentális freskója a nagykárolyi katolikus gimnázium, a Kalazanczy lépcsőházában van Vígh István (Halmi,1936) festő, szobrász 1973–75-ben a sepsiszentgyörgyi magyar színház díszlet- és jelmeztervezője, 1976 és 1996 között az Egyesült Államokban, New Yorkban, 1996 óta Debrecenben él. /Sike Lajos: Akire „rászállt” egy elvtárs. Vígh István festő azonosult a földi gyökereihez ragaszkodó tölgyember figurájával. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./2015. június 20.Bornak jó hazája Erdély (Beszélgetés a 90 éves Csávossy György borász-íróval)(Sz. 1925, Temesvár) költő, színműíró. Temesvári iskolai tanulmányai után a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán végzett, mezőgazdasági középiskolákban tanított, Csombordról ment nyugdíjba, európai hírű borász. 1955-től jelennek meg versei, vígjátékai. A romániai magyar civil társadalom egyik vezető alakja, Nagyenyeden él. – A bor vagy az irodalom volt először életedben? – Mindenképp a bor; első versem 1955-ben jelent meg. – Hát akkor kezdjük a borral. Hol találhatók Erdélyben a legjobb borok, és mi ennek a titka? – A legjobb borszőlők Erdélyi-Hegyalján, Arad Hegyalján és a Küküllő mente borvidékén teremnek. Ebben az éghajlat, a fekvés és a talaj összetétele játssza a legfőbb szerepet. – Már Vergilius, a nagy ókori költő megírta, hogy Bacchus szereti a dombokat. Ha Bacchus Erdélyben élt volna, a legjobb borok hazájának kiáltotta volna ki a Kárpát-medence ezen tájait? – Bacchus valóban kedvelte a dombokat, az erdélyi borvidékek koronagyémántja Csombord, ahol minden karó egy napóra pálcájának felel meg, a nyár nem égeti el a zamatokat, az Érchegység koronája védi a vidéket, a Maros párája kedvezően hat a szőlőre, a hosszú ősz pedig mézesre érleli a bogyókat. – Igaz, hogy a jó bor nemcsak jókedvűbbé teszi az embert, de a szívünket is megnyitja? Egy szép nőt még szebbnek látunk, a bensőnkben lakozó szürke lélek pedig átlényegül… – A jó bor derűlátóvá teszi az embert, gyógyítja a keserű csalódások sebeit, szeretetet és megbocsátást csepegtet szívedbe, a legjobb múzsa, mert ihletet ad és csodás igék kimondásának a képességével ajándékoz meg. – És az is igaz, hogy titokcsaló? – A bor beszédessé teszi az embert, és így titkokat is kimondat a borozóval. – Mennyi az a bormennyiség, amit naponta el lehet fogyasztani? – Hét deci. Persze nem egyszerre! – Melyek a legrégebbi szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink? – Azok igen gazdagok. A római birodalom kultúrtörténetével foglalkozó szakírók Probus császárt (270–282) említik előszeretettel. Ibn Roszteh arab író a X. században leszögezi, hogy a magyarok már az őshazában is foglalkoztak szőlőműveléssel. A honfoglalás után az arad-hegyaljai szőlők terméséből V. István alatt már az egri és csanádi püspökök szedik a tizedeket, melynek kitűnő voltáról 1175-ből és 1196-ból eredő oklevelek tanúskodnak. A Küküllő menti borvidék Bethlen Miklós önéletrajzában is szerepel. 1377–1439-ből való a közel százéves per anyaga Kolozsvár város és a kolozsmonostori bencés apátság között. Apafi Mihálynak már „Egy új főzésről való könyv” szerint készítették a fejedelmi lakomát, amelynek ételeit gyakran borban főzték meg. Apafiné Bornemissza Anna fejedelemasszony szakácskönyvének függelékeként az alighanem első kéziratos magyar borászati munkára bukkanunk, melynek Kultsármesterség a címe (1680). Fontos még megemlítenünk Pápai Páriz Ferenc szótárát (1690), melyben 109 szó ismertet szőlészeti és borászati fogalmakat. – Melyek Erdély legjobb szőlőfajtái, amelyek híressé tették borkultúránkat? – Leghíresebb szőlőfajtáink a szürkebarát, fehér leányka, olasz rizling, rajnai rizling, piros tramini, fűszeres tramini, királyleányka, kövér, furmint, sauvignon és Arad-Hegyalján a kadarka, melyből egykor aszút is készítettek. – Te milyen fajtát kísérleteztél ki? – Több elitet és három közkedvelt fajtát állítottam elő ivaros keresztezés útján. Ezek a rozé bornak való alkony (amurg), a Közép-Erdély legjobb vörösborának bizonyult herkules, és az aromás fehérborfajta, a bodzavirág illatú nauszikaa. – Erdélyben van só útja, borvíz útja, tovább nem sorolom, hol van a bor útja? – A bor útja létezik, mi létesítettük Erdélyben. Ez valóban egy vendégfogadó hálózat, mely a borturizmust szolgálja. Hogy hol található? A legtöbb a régi via magna mentén, de nem csak ott. – Gyakran neveznek borköltőnek, kitől, mikor és miért kaptad ezt a megtisztelő címet? – Valószínűleg a közölt borverseimért kaptam, és az irodalmi szöveggel tartott borbemutatókért. – Visszaemlékezéseidet Cseke Péterrel és Fülöp Istvánnal közösen szerkesztett kötetben írtad meg, Volt egyszer egy iskola cím alatt. Miről szól a kötet? – Ez a csombordi Kertészeti iskola története. 53-ban létesült. A tanintézetet Mezei Sándor igazgató és az általa szervezett aranycsapatnak nevezett tanári kar fémjelezte. Új szakkönyvet írni már nem számítok, amit szükségesnek tartottam, megírtam. – Térjünk át irodalmi munkásságodra. Verssel vagy prózával kezdted? – Verssel. Sokat olvastam Áprilytól, az enyedi tájról, később össze is barátkoztunk. Jó barátságban voltam Jékely Zolival, a fiával. Ő Szent György napján született, s az ő tiszteletére írtam egy négysoros verset: „Ki Szent György napján született / Sárkányölőnek álmodta magát / A költő mindent tud már / Elviselte a glóriára kötött zabolát.” Elküldtem Létay Lajosnak, aki közölte az Utunkban. Felhívattak az Utunkhoz, ahol Kiss Jenő fogadott, ő volt a versszerkesztő. Vittem néhány verset magammal. „Fiatalember, magának meg kell tanulnia a poétikát. Nem mindegy, hogy a jambust a trocheussal keveri.” Később írtam időmértékes klasszikus verseket is. – A vers után jött a színműírás. Mi adta az ötletet? – Volt Magyarbecében – itt van Magyarlapád mellett – egy tanító, akit kirúgtak a színiakadémiáról, mert állítólag bement a lányok hálójába, Komzsik Istvánnak hívták. Többször eljött Csombordra, beszélgettünk, s egyszer azt mondta: – Te Gyuri, gyere írjunk ketten egy színdarabot. Akkor írtam le, hogy milyen tolvajlások mennek végbe a kollektív gazdaságokban. Ez volt A fül. Ő is tett hozzá, én is, s beküldtem a Szatmári Északi Színházhoz, Kovács Ferenc dramaturghoz. Nem lett semmi belőle. Újraírtam, s beadtam Hunyadi Andrásnak Marosvásárhelyre. Ők elfogadták, de a bemutatót Székelyudvarhelyre tervezték, ez ’67-ben volt, mert féltek a bukástól. Hatalmas sikere volt, több mint 150 előadást ért meg. – És ezután? – Később írtam az Édes méreg című darabot, amely a bor felfedezéséről szól, egy perzsa legenda alapján. Ez tulajdonképpen a Ceauşescu-korszak parodizálása volt, de a cenzorok, a hivatal nem vette észre, átengedték. 1970-ben, amikor lementem a bemutatóra Sepsiszentgyörgyre – akkor Dukász Anna volt az igazgató – kit látok az első sorban? Egy szekusezredest öltönyben. Szünetben felszaladok a színfalak mögé, s mondom: mi lesz itt, fiúk, né, ki van itt! „Nyugodj meg, Gyuri bátyám – csitítottak –, ez csak egy színházbolond, aki nem tud otthon ülni.” – Tudom, hogy szíved melegével őrzöd a Csombordi Pincekönyvet, ez volt az ide látogató írók, művészek vendégkönyve. Kérlek, olvass fel néhány bejegyzést a megsárgult lapokról. – Székely János ezt írta a könyvbe: „Hasas hordók, bordó borok. / Egyik fanyar, másik édes. / Biz itt elélnék vidáman / Én is, nemcsak Diogenes.” Bajor Andor bejegyzése: „Óh, ha élhetnék Csombordon, / Itt ülnék én a Nagy Hordón, / S szegény boldogtalan elmém / Jó borokkal kiművelném.” Alája Fodor Sándor, aki szintén jelen volt, odabiggyesztette: „Tudja fene, én is.” Létay Lajos itt is remekelt: „Csombordon, hol annyi bor van, /Farkassal, Bajorral voltam, / Kányádival, Fodor úrral. / Biza tele lettünk borral.” – Díjak, elismerések, kitüntetések... – Megkaptam a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét, díjazott a Magyar Borakadémia, továbbá a Magyar Kulturális Szövetség. Több helységnek vagyok díszpolgára. – Elnyerted a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát. Teher ez vagy inkább igényesség-kényszer? – Az anyanyelv a legnagyobb kincsünk, nemzeti létünk megőrzője, utolsó menedékünk kisebbségi sorsunkban. Őrizzük meg tisztaságát! Ez főparancs! – Mivel ajándékozod meg magad és családod 90. születésnapodon? – Megízlelek néhány jó bort családom körében, van már három dédunokám, szerencsére nem vagyok egyedül, 88 éves feleségem, múzsám és irodalomkritikusom is mellettem van... Amikor felkerestem nagyenyedi lakásán az ünnepeltet, hogy kismagnós beszélgetést rögzítsek, egy 2004-es évjáratú nauszikaa borospalcakból töltött, koccintottunk, s megkért, hogy többé sohase magázzam. Megígértem! Isten éltessen, Gyurka Bátyám! Székely Ferenc Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. június 20.Szeretet és megbocsátásSzületésnapi beszélgetés a 90 éves Csávossy György borász-íróval – Mi volt hamarabb az életedben: a borászat, a bor vagy az irodalom? – Mindenképp a bor; első versem 1955-ben jelent meg az Utunkban. – Akkor kezdjük a borral. Hol találhatók Erdélyben a legjobb borok, és mi ennek a titka? – Erdélyben a legjobb borok Erdélyi-Hegyalján, Arad-Hegyalján és a Küküllőmente borvidékén teremnek. Ebben az éghajlat, a fekvés és a talaj összetétele játssza a legfőbb szerepet. – Már Vergilius, a nagy ókori költő megírta, hogy Bacchus szereti a dombokat. Ha Bacchus Erdélyben élt volna, a legjobb borok hazájának kiáltotta volna ki a Kárpát-medence ezen tájait? – Bacchus valóban kedvelte a dombokat, az erdélyi borvidékek koronagyémántja Csombord, ahol minden karó egy napóra pálcájának felel meg, a nyár nem égeti el a zamatokat, az Érchegység koronája védi a vidéket, a Maros párái kedvezően hatnak a szőlőre, a hosszú ősz pedig mézesre érleli a bogyókat. – Igaz, hogy a jó bor nemcsak jókedvűbbé teszi az embert, de a szívünket is megnyitja: egy szép nőt még szebbnek látunk, a bensőnkben lakozó szürke lélek pedig átlényegül... – A jó bor derűlátóvá teszi az embert, gyógyítja a keserű csalódások sebeit, szeretetet és megbocsátást csepegtet szívedbe, a legjobb múzsa, mert ihletet ad, és csodás igék kimondásának a képességével ajándékoz meg. – Mennyi az a bormennyiség, amit naponta el lehet fogyasztani? – Hét deci. Persze nem egyszerre! – Melyek a legrégebbi szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink? – A legrégibb szőlészeti és borászati irodalmi emlékeink igen gazdagok. A Római Birodalom kultúrtörténetével foglalkozó szakírók Probus császárt (270-282) említik előszeretettel. Ibn Roszteh arab író a X. században leszögezi, hogy a magyarok már az őshazában is foglalkoztak szőlőműveléssel. A honfoglalás után az arad-hegyaljai szőlők terméséből, melynek kitűnő voltáról 1175-ből és 1196- ból eredő oklevelek tanúskodnak, V. István alatt már az egri és csanádi püspökök szedik a tizedeket. A küküllőmenti borvidék Bethlen Miklós önéletrajzában is szerepel. 1377-1439-ből való a közel százéves per anyaga Kolozsvár város és a kolozsmonostori bencés apátság között. Apafi Mihálynak már "Egy új főzésről való könyv" szerint készítették a fejedelmi lakomát, amelynek ételeit gyakran borban főzték meg. Apafiné Bornemissza Anna fejedelemasszony szakácskönyvének függelékeként az alighanem első kéziratos magyar borászati munkára bukkanunk, melynek Kultsármesterség a címe (1680). Fontos még megemlítenünk Pápai Páriz Ferenc szótárát (1690), melyben 109 szó ismertet szőlészeti és borászati fogalmakat. – Melyek Erdély legjobb szőlőfajtái, amelyek híressé tették borkultúránkat? – Erdély leghíresebb szőlőfajtái a szürkebarát, fehérleányka, olasz rizling, rajnai rizling, piros tramini, fűszeres tramini, királyleányka, kövér, furmint, sauvignon, és Arad-Hegyalján a kadarka, melyből egykor aszút is készítettek. – Te milyen fajtát kísérleteztél ki? – Több elitet és három közkedvelt fajtát állítottam elő ivaros keresztezés útján. Ezek a rozé bornak való alkony (amurg), a Közép-Erdély legjobb vörösborának bizonyult Herkules és az aromás fehérborfajta, a bodzavirág- illatú Nauszikaa. – Erdélyben van só útja, borvíz útja, tovább nem sorolom – hol van a bor útja? – A bor útja létezik, mi létesítettük Erdélyben. A bor útja valójában egy vendégfogadó-hálózat, mely a borturizmust szolgálja. Hogy hol található? A legtöbb a régi via magna mentén van, de nem csak ott. – Gyakran neveznek borköltőnek: kitől, mikor és miért kaptad ezt a megtisztelő címet? – A borköltő címet valószínűleg a közölt borverseimért kaptam és az irodalmi szöveggel tartott borbemutatókért. – Visszaemlékezéseidet Cseke Péterrel és Fülöp Istvánnal közösen szerkesztett kötetben írtad meg, Volt egyszer egy iskola címmel. Miről szól a könyv? – Ez a csombordi kertészeti iskola története. '53-ban létesült. A tanintézetet Mezei Sándor igazgató és az általa szervezett, aranycsapatnak nevezett tanári kar fémjelezte. – Térjünk át irodalmi munkásságodra. Verssel vagy prózával kezdted? – Verssel. Sokat olvastam Áprilytól, az enyedi tájról, később össze is barátkoztunk. Jó barátságban voltam Jékely Zsolival, a fiával. Ő Szent György napján született, s az ő tiszteletére egyik nap írtam egy négysoros verset: "Ki Szent György napján született/ Sárkányölőnek álmodta magát/ A költő mindent tud már/ Elviselte a glóriára kötött zabolát". Elküldtem Létay Lajosnak, aki közölte az Utunkban. Felhívattak az Utunkhoz, ahol Kiss Jenő fogadott, ő volt a versszerkesztő. Vittem néhány verset magammal. "Fiatalember, magának meg kell tanulnia a poétikát. Nem mindegy, hogy a jambust a trocheussal keveri." Később írtam időmértékes klasszikus verseket is. – A vers után jött a színműírás. Mi adta az ötletet? – Volt Magyarbecében – itt van Magyarlapád mellett – egy tanító, akit kirúgtak a színiakadémiáról, mert állítólag bement a lányok hálójába. Komzsik Istvánnak hívták. Többször eljött Csombordra, beszélgettünk, s egyszer azt mondta: – Te Gyuri, gyere írjunk ketten egy színdarabot. Akkor írtam le, hogy milyen tolvajlások mennek végbe a kollektív gazdaságokban. Ez volt A fül. Ő is tett hozzá, én is, s beküldtem a Szatmári Északi Színházhoz, Kovács Ferenc dramaturghoz. Nem lett semmi belőle. Újraírtam, s beadtam Hunyadi Andrásnak Marosvásárhelyre. Ők elfogadták, de a bemutatót Székelyudvarhelyre tervezték (ez '67-ben volt), mert féltek a bukástól. Hatalmas sikere volt, több mint 150 előadást ért meg. Később írtam az Édes méreg című darabot, amely a bor felfedezéséről szól, egy perzsa legenda alapján. Ez tulajdonképpen a Ceausescu-korszak parodizálása volt, de a cenzorok, a hivatal nem vette észre, átengedték. 1970-ben, amikor lementem a bemutatóra Sepsiszentgyörgyre – akkor Dukász Anna volt az igazgató –, az első sorban egy szekusezredest láttam öltönyben. Szünetben felszaladok a színfalak mögé, s mondom: mi lesz itt, fiúk, né ki van itt! "Nyugodj meg, Gyuri bátyám – csitítottak –, ez csak egy színházbolond, aki nem tud otthon ülni." – Tudom, hogy szíved melegével őrzöd a Csombordi pincekönyvet, ez volt az ide látogató írók, művészek vendégkönyve. Kérlek, olvass fel néhány bejegyzést a megsárgult lapokról. – Székely János ezt írta a könyvbe: "Hasas hordók, bordó borok./ Egyik fanyar, másik édes./ Biz itt elélnék vidáman/ Én is nemcsak Diogenes". Bajor Andor bejegyzése: "Óh, ha élhetnék Csombordon,/ Itt ülnék én a Nagy Hordón,/ S szegény boldogtalan elmém/ Jó borokkal kiművelném". Alája Fodor Sándor, aki szintén jelen volt, odabiggyesztette: "Tudja fene, én is". Létay Lajos itt is remekelt: "Csombordon, hol annyi bor van,/Farkassal, Bajorral voltam,/ Kányádival, Fodorúrral./ Biza tele lettünk burral". – Díjak, elismerések, kitüntetések? – Megkaptam a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, díjazott a Magyar Borakadémia, továbbá a Magyar Kulturális Szövetség. Több helységnek vagyok a díszpolgára. – Elnyerted a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát. Teher ez vagy inkább igényességkényszer? – Az anyanyelv a legnagyobb kincsünk, nemzeti létünk megőrzője, utolsó menedékünk kisebbségi sorsunkban. Őrizzük meg tisztaságát! Ez főparancs! – Június 20-án leszel 90 éves. Mivel ajándékozod meg magad és családod? – Születésnapomon megízlelek néhány jó bort a családom körében. Van már három dédunokám, szerencsére nem vagyok egyedül, 88 éves feleségem, múzsám és irodalomkritikusom is mellettem van... Amikor felkerestem nagyenyedi lakásán az ünnepeltet, hogy kismagnós beszélgetést rögzítsek, egy 2004-es évjáratú Nauszikaa borospalackból töltött, koccintottunk, s megkért, hogy többé sohase magázzam. Megígértem. Isten éltessen, Gyurka bátyám! Székely Ferenc Szabadság (Kolozsvár), 2015. december 3.Lehallgatott és megfigyelt magyarságA hetvenes és nyolcvanas évek nagy ellenállójának, Király Károlynak és családjának szekuritátés megfigyeléséről és meghurcolásáról szeptemberi 24. lapszámunkban írtunk. Testvérének, Király Istvánnak a szekuritátés dossziéja alapján írt történetével az erdélyi magyar sajtóban először az Erdélyi Napló hasábjain ismerkedhet meg az olvasó. Király István Az 1980-as év nem kezdődött jól a Király család számára. Februárban agyvérzésben elhunyt édesanyánk. A marosvásárhelyi református temetőben Csiha Kálmán, a vártemplom lelkésze – későbbi református püspök – búcsúztatta. A temetés egyben hatalmas, néma szimpátia-megnyilvánulás és szolidaritás volt Király Károlynak a rendszer valódi arcát leleplező akciói mellett. A Nyílt kártyákkal – Önéletírás és naplójegyzetek című 1995-ben megjelent könyvében bátyám, Király Károly beszámol arról, hogy 1978 februárja óta – amikor karánsebesi száműzetése idején néhány nyugati újságírónak sikerült kijátszani a Szekuritáté éberségét – hosszú ideig nem tudott kapcsolatot teremteni a nyugati sajtóval. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár romániai látogatása alkalmával egy újságírócsoport engedélyt kapott arra, hogy találkozzon vele, de őt hirtelen Calafatra rendelték „egy nagyon fontos gyűlésre” , amelyre végül nem került sor. Az osztrák újságíróknak be kellett érniük Szotyori Ernő, a Maros Megyei Néptanács első alelnöke és Hajdú Győző, a Maros Megyei Magyar Nemzetiségi Tanács elnökének tájékoztatásával, akik szerint „minden nagyon jó és minden nagyon szép” Romániában. 1980 áprilisában is hasonló módon akarták kijátszani az Amerikai Kongresszus háromfős szakértői csoportját, amely a nemzetiségi kérdés romániai helyzetéről próbált tájékozódni, és programjába iktatta a Királlyal való találkozást. Az amerikai küldöttség érkezésének napjára Râmnicu Vâlceára szervezett a minisztérium „halaszthatatlan” értekezletet. Károlynak kapóra jött, hogy április 21-én Galócáson temetik Burján Józsefet, a párt Központi Bizottságának instruktorát. Bejelentette, hogy beteg és nem tud elmenni Râmnicu Vâlceára. Burján József 1965–66 között a Gyergyó rajonban volt bátyám munkatársa. A megyésítés után ő lett a Hargita Megyei Szakszervezeti Tanács elnöke, majd megyei pártitkári tisztséget töltött be. Később felvitték Bukarestbe a Központi Bizottság területi instruktorának. Jómagam is ismertem. A Hargita megyei pártbizottság is buszokat indított Galócásra, a temetésre. De sokan jöttek Gyergyóból, Csíkszeredából, Marosvásárhelyről, sőt néhányan Bukarestből is. A Szekuritáté jelentős erőket mozgósított, elsősorban bátyám megfigyelésére, de engem sem mellőztek, mert 1975-től belügyminisztériumi alárendeltségű intézménynél, az Állami Levéltárak Megyei Fiókja vezetőjeként dolgoztam. Szekuritátés dossziém tanúsága szerint április 21-én három lehallgatott munkahelyi telefonbeszélgetésem szerepel. Ezekből egy kapcsolódik a temetéshez: Fábián András, a városi pártbizottság első titkára hívott, hogy három busz indul 11 órakor Galócásra és fenntartottak egy helyet. Eltérő írással később valaki melléírt egy megjegyzést: „Galócáson találkozott a CĂLĂTORUL-lal, akitől pénzt vagy valami papírt vett át” ( bátyámat tartották nyilván, megfigyelt személyként ezzel a fedőnévvel). Ha jól emlékszem, egy cetlit adott át, amelyben közölte: lehet, néhány napon belül egy amerikai küldöttséggel találkozik. A temetésen valóban végig együtt voltunk. A gyászoló gyülekezet hemzsegett a Szekutól A megfigyelési dossziém sok érdekes feljegyzést tartalmaz a temetés kapcsán. 1980. április 26-án Gál Gyula alezredes (Gal Iuliu aláírással), a gyergyószentmiklósi Szekuritáté parancsnoka jelentést küld feletteseinek Csíkszeredába, hogy a galócási temetésen Király Carol kapcsolatba lépett több gyergyószentmiklósi ismerősével. Volt, akit csak üdvözölt, de többekkel ölelkezett. Jelenléte és viselkedése „sok gyergyószentmiklósi és csíkszeredai résztvevő csodálatát váltotta ki és a nap szenzációjaként kezelték és kommentálták sokan jelenlétét.” Király üdvözölte Török Istvánt, a városi néptanács alelnökét, aki bemutatta neki Gál Ferencet, a városi pártbizottság titkárát, de Király csak felületesen nyújtott kezet neki. Gál Gyula jelentette, hogy Király Károly utólag szóba állt Török Istvánnal, akivel a temetési szertartás végeztével is találkozott. Ekkor vele volt István öccse is. Király Károly megkérdezte tőle: „Téged felelősségre vontak a múltkori találkozásunk miatt?” Török kérdéssel felelt: „miért vontak volna felelősségre? Mire Király: „ Azért kérdem, mert Májai Albertet igen.” Itt egy kis kitérő. Májai Albertet még gyergyó-rajoni volt párt- és állami vezetőként (1965–1966) ismerte bátyám. Általános iskolai tanárként ebben az időszakban a Hargita Megyei Pártbizottság Politikai Kabinetjének volt a vezetője. Ezek az intézmények biztosították a pártapparátus és párttagok politikai és ideológiai nevelését. Midőn 1979-ben romániai kampányt indítottak Illyés Gyula lejáratására, a Magyar Dolgozók Hargita Megyei Tanácsát is felhasználták a célra. Májait ebben az időben helyezték a tanács élére és beiktatásakor hithű pártkatonaként vállalta a tisztességtelen szerepet. Beszédét a központi- és megyeipártsajtó közölte, de szerepelt a tv-híradókban is. Bátyám akkoriban összefutott vele és Török Istvánnal Gyergyószentmiklós főterén. Gál Gyula alezredes – informátorai alapján – ezt jelenti a találkozóról: „Király Károly bírálta Májai Albert beszédét anélkül, hogy utalt volna rá, melyik beszédére gondolt (vélhetően arra, amelyet Májai a Hargita Megyei Magyar Dolgozó Tanácsa elnökévé választásán mondott). Azt állította, hogy ezzel kompromittálta magát. Olyan állításokat is tett, hogy az ő feladata lenne, hogy megvédje a magyar népesség érdekeit. Májai Albert erre visszaszólt: tudja, hogy dobbal nem lehet verebet fogni. Mire Király: igen, dobbal nem lehet verebet fogni, de el lehet ijeszteni őket”. Konzervgyári találkozó az amerikaiakkal Mivel a szokásos megvezetés csődöt mondott, Ceauşescuék kénytelenek voltak engedélyezni az amerikai Kongresszus küldöttjeinek találkozását Király Károllyal. A temetés végén Walter Józsefen keresztül – aki a Hargitai Megyei Pártbizottság propaganda- és ideológia tevékenységéért felelős titkár volt – megüzenték, hogy bármilyen későn is érkezik Marosvásárhelyre, menjen be Nicolae Vereşhez, a Maros megyei pátbizottság első titkárához, mert várja. A kérésnek eleget tett. Veres megkérdezte, akar-e az amerikai „újságírókkal” találkozni? Nem titkolta, hogy az amerikaiak körútja Erdélyben összefügg a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény meghosszabbításával. Némi huzavona után végül megegyeztek abban, hogy április 24-én bátyám a munkahelyén, a Medgyesfalvi Konzervgyárban fogadja az amerikaiakat. Bátyám nem emelt kifogást az ellen, hogy mások is – akiket a megyei pártbizottság kijelöl – részt vegyenek a találkozón. Az amerikai törvényhozás alsóháza küldte a szakértőket Romániába, hogy a helyszínen tájékozódjanak a romániai magyarság helyzetéről. A nemzetközi közvélemény számos dologról értesült, ami negatívan hatott a Ceauşescu-rezsim megítélésére. Akkor már a világ tudott Paul Goma bátor ellenállásáról, majd kiebrudalásáról az országból, a Zsil-völgyi szénbányászok 1977-es lázadásáról, illetve a résztvevők későbbi üldöztetéséről. Pacepa tábornok is ebben az időszakban menekült el az országból, majd a Vörös horizontok című könyve hatalmas feltűnést keltett külföldön. De a világ tudott bátyám, Király Károly 1977 májusától kezdődő sorozatos akcióiról is, amelyek a magyarság fokozódó elnyomatására és az erőszakos elrománosításra hívták fel a nemzetközi közvélemény figyelmét. A marosvásárhelyi konzervgyári találkozón az amerikai Kongresszus három szakértője vett rész, akiket Patt Hamilton, a bukaresti amerikai nagykövetség titkára kísért el. A román külügyminisztériumot egy Răceanu nevű elvtárs, a megyei pártbizottságot pedig Hossu Cornel képviselte. Ez utóbbi és Dungaciu Vilareta, a konzervgyár műszaki aligazgatója vezette a beszélgetést rögzítő jegyzőkönyvet. Ebből csak egyetlen kérdést és az arra adott választ idézem: „Kongresszusi képviselő: A művelődési és művészetek területén mi a helyzet? Király Károly: „A kultúra és a művészetek területén a legsiralmasabb a helyzet: Miután felszámolták a magyar nyelvű főiskolai oktatást, beszűkültek a lehetőségei annak, hogy magas képzettségű értelmiségi réteg nevelődjön ki, csökkent az esélye a tudós- és művészképzésnek. Nincs zeneakadémiánk, nincs, aki feldolgozza és művelje a népzenét, aki betanítaná és vezetné az anyanyelvi kórusokat, együtteseket. Lassan az elnemzetietlenítő, erőszakos asszimilációs politika nemcsak a közösség tagjait, hanem magát a közösséget fojtja meg. A romániai nemzetiségek szellemi élete egyre alacsonyabb, a román szellemi élet szintje alá süllyedt. Hosszabb távon ez a sors vár kétmillió emberre, ami végzetes veszteség.” A magánbeszélgetés során Patt Hamilton állítólag többször beszélt bátyám feleségével, Helgával telefonon, és a szekuslehallgatások szerint azt is megtudta, hogy kislányuk nemrég influenzás volt. Estére a küldöttség egy vacsorára is meghívta bátyámat a Maros vendéglőbe, ahova elvitte feleségét és kislányát, Ingridet is, ahogy ő fogalmaz, „hogy az amerikaiak ismerjék meg igazi feleségemet, nem pedig a Szekuritáté választottját, akit én nem ismerek.” Vacsora után, kinn az utcán megmutatták neki azt a névsort, akikkel még tervbe vettek találkozót: Marosvásárhelyen Sütő Andrással és Zolcsák Sándorral, Kolozsváron Takács Lajossal, Demeter Jánossal, Kovács Zoltánnal, Gál Ernővel, Lászlóffy Aladárral és Lászlóffy Csabával. Az ő esetükben azonban jól működött a román villámhárító, mert csak a párt által kijelölt személyekkel sikerült találkozniuk. A besúgó orvos esete Király Károllyal 1980. május 15-én az Állambiztonság I. Igazgatóságának vezetője, Tăbăcariu Dumitru vezérőrnagy aláírásával és Vlad Iulian altábornok, államtitkár aláírásával bővül a február 19-én, a 0063.212 számmal iktatott intézkedési terv CĂLĂTORUL ügyében. A tervet Tudor Postelnicu miniszteri államtitkár és maga a belügyminiszter, George Homostean hagyta jóvá. A bevezetőben ismertetik, hogy mi indokolta a Király Károly elleni újabb intézkedéseket. Meglepő módon arra hivatkoznak, hogy a pártvezetés utasításainak megfelelően találkozott Király Károly az amerikai Kongresszus szakértői csoportjával és a bukaresti amerikai követség titkárával. Gondolom, ezzel azt akarták sugallni a Szekuritáté alkalmazottainak is, hogy nem az Egyesült Államok nyomásának voltak kénytelenek engedni. Azt állítják, hogy Király Károly visszaélt a megelőlegezett bizalommal és bár elismert néhány pozitív dolgot is a magyarok helyzetének vonatkozásában, alapjába véve saját ellenséges elveivel állt elő a nemzetiségi kérdés megoldása tekintetében. Új elemként jelenik meg, hogy a találkozó előtt vált ismertté, Király Károly „ellenséges hangú levelet írt Jeszenszki Ferenc csíkszerdai orvosnak, amelyben nemcsak őt szapulja, hanem az együtt élő magyar nemzetiségek más közismert képviselőit is, mint például DORNEANU és HOSSU személyeket”. Jeszenszki Ferencről azt kell tudni, hogy nemcsak egy „csíkszerdai orvos” volt, hanem a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság főorvosa, ráadásul bátyám jó barátja még a gyergyószentmiklósi időszakából. Bátyám 1979 őszén szerzett tudomást és bizonyságot arról, hogy „barátja” a Szekuritáté ügynöke és mellékesen nem is a Hargita megyeieknek dolgozott, hanem az országos állambiztonsági szervnek a nyugati emigrációval kapcsolatban. Baráti viszonya miatt adott esetben felhasználták bátyám ellen is, megakadályozva, hogy kijuttassa Magyarországra orvosi leleteit, amikor bizonyosságot akart szerezni arról, hogy besugározzák-e vagy sem radioaktív anyagokkal. A terv szerint Csoóri Sándor közvetítésével egy orvosprofesszor jött el Budapestről Jeszenszkihez Csíkszeredába és bátyám elhozta hozzá leleteit, hogy azokat magával vigye. Bátyám távozása után Jeszenszki lebeszélte róla Levendel professzort, azt állítva, hogy ő biztonságosabban kiviszi Magyarországra. A leletek külföldre juttatásának megakadályozását azonnal jelentette bukaresti megbízójának, Walter Mureşan ezredesnek – aki nem más, mint bátyám egykori marosvásárhelyi inasiskolai társa, Glatz Walter. A szekusezredes a Fenyő szállodában várta a jelentést. A beszélgetést szerencsénkre a csíkszeredaiak rögzítették, az a Péter Ferenc altiszt, aki késztetést érzett arra, hogy segítsen rajtunk. Titokban felvette velem a kapcsolatot, és átadta a beszélgetésről készült kazettamásolatot, sőt barátját, Petrás Tivadart kérte meg, hogy elvigyen saját személygépkocsijával Marosvásárhelyre, hogy ott bátyám is meghallgassa, majd juttassam vissza neki, nehogy felfedjék az „árulót.” Bátyám ennek ismeretében írta meg levelét Jeszenszkinek, tudomására hozva, hogy tudja, kiknek dolgozik és népének árulója. A levelet 1980 áprilisában olvasta be a Szabad Európa Rádió. Jeszenszki Ferencről háromszor vált nyilvánossá szekuritátés ügynöki múltja. Másodszor bátyám 1995-ben megjelent könyvében. Harmadszor pedig az Erdélyi Napló közölte 1998 végén Balogh Júliának, Péter Ferencnek és két társának a Szekuritáté és a magyarok című írását. Ebben Péter Ferenc is beszámolt együttműködésünkről. Érdekes módon mindez nem zavarta az RMDSZ csúcsvezetőségét és az akkori egészségügyi minisztert, Hajdú Gábort, hogy tanácsosi tisztségbe ültessék! Fogalmam sincs, mivel sikerült rávenni Hajdú Gábort arra, hogy egy közismerten szekuritátés ügynököt alkalmazzon. Hassanak oda, hogy Sütő is elítélje A Király Károly ellen foganatosított új intézkedési tervben nem csak őt, hanem a közeli rokonságát is megfigyelték. A Szekuritáté helyi alkalmazottainak előírta, hogy szigorúan figyeljék a látókörükbe került nacionalista-irredenta személyeket, akikre ösztönzőleg hat a példa. Kiemelt feladatként szerepel a dossziéban az amerikai nagykövetség várható további telefonhívásainak rögzítése Király Károlyhoz. Külön bejegyzés rendelkezik arról, hogy a lehallgató tisztek a telefonbeszélgetést csak abban az esetben szakítsák meg, ha az uszító jellegűvé válik. A Szekuritáté dezinformációs szerveit is igénybe veszik, akikre az a feladat hárul, hogy befolyásos magyar értelmiségiek között – SORESCU-t és HOSSU-t hozzák fel példának – terjeszteni kell, hogy a CĂLĂTORUL rossz benyomást tett a külföldiekre. Megkísérelték rossz hírét kelteni és lejáratni a magyarság körében. Az akcióterv előre vetíti, hogy Király Károly terjeszteni fogja a Jeszenszki Ferencnek írt leleplező levelét. Erre az eshetőségre tervezték, hogy bizonyos személyeken keresztül DORNEANU és HOSSU tudomására hozzák Király Károlynak a levélben is kifejezett elmarasztaló véleményét róluk. Íme, mit írt többek között bátyám: „ Sajnállak Feri! Az 5–10 ezer lej havi apanázs megéri, hogy elveszítsd önbecsülésed, tisztaságod? Nem egyedüli vagy, aki eladod magad pénzért. Huszár Sándortól és Gálfalvi Zsolttól nincs mit várni, gyávák. Hajdú Győző közönséges szélhámos, Moszkovits Károly most is zsoldból él”. SORESCU-t és HOSSU-t könnyű azonosítani: a Sorescu név Sütő Andrást, Hossu pedig Hajdú Győzőt takarja, DORNEANU-t nem sikerült azonosítanom. A Sütő Andrásra vonatkozó információk nem voltak valósak: ő ebben az esetben is teljes mértékben támogatta bátyámat és mindenben egyet értett az amerikaiaknak előadott dolgokkal. A Szekuritáté országos parancsnoksága által 1980. február 19-én elfogadott akcióterve nem áll rendelkezésemre. Ellenben ismerem a Hargita megyei Szekuritáté által összeállított 101/SM /005339 számmal 1980. március 22-én készített intézkedési tervet a CĂLĂTORUL-ügyben, amely a bukaresti központi akcióterv utasításaira hivatkozik. Nincs titok, minden benne van a dossziéban A megyei akciótervben kiemelten szerepelek. „Legfőbb kapcsolata a megyében és kész titkos ellenséges akciókra. A CĂLĂTORUL teljes bizalmát élvezi, akivel megosztja szándékait és akcióit.” Tervezik, hogy megpróbálnak jó irányba befolyásolni beszélgetésekkel, és megoldják jogos munkahelyi és személyes igényeimet. Javítják viszont a megfigyelésemet és kapcsolatai megfigyelését. Május 15-ig megvizsgálják az eddig alkalmazott „források” hatékonyságát mind bátyám, mind az én estemben, és ezek alapján új feladatokat állítanak össze. A szekus terv konkrétan arról rendelkezik, hogy április 15-ig lakásunkban lehallgatókat kell elhelyezni, de a felségem irodájába is. Munkahelyemen, az Állami Levéltárban igyekeznek megfigyelni minden zugot. Parancs van arra is, hogy SORESCU (Sütő András) sikaszói villájába is lehallgatókat telepítsenek. Újraelemzik azon személyek névsorát, akikkel kapcsolatban áll CĂLĂTORUL a megyében, különös figyelmet szentelve TOADER-nek (Török Istvánnak). A felsőbb utasításoknak megfelelően a Hargita megyei Szekuritáté 1980. május 24-én 101/SM/005697 számmal kiegészíti a márciusi intézkedési tervét. Ismételten elsősorban rám fókuszálnak, mivel én voltam Király Károly legközelebbi kapcsolata a megyében. Tervbe vették, hogy fokozzák a rám állított besúgók aktivitását és adatokat gyűjtsenek a hozzám legközelebb állóktól. A dossziém alapján hihetetlen adatgyűjtési láz kezdődött: ismerősök, rokonok, barátok, munkatársak belföldi- és külföldi telefonhívásainak lehallgatásai sorjáznak és a külföldi utakról hazatértek jelentései. A legtöbb személynek eleve csak úgy adtak útlevelet, ha vállalta, hogy hazatérte után jelentést ír arról, amire eleve felkészítették. A telefonlehallgatások, az otthon beszerelt lehallgatókészülékek és az egyéni jelentések tömkelege mellett a külföldről érkezett és felbontott levelek tartalma is mind fellelhető. Hogyan születtek a legendák? Egy általam érdekesnek tartott jelenségről is beszámolnék, azaz, hogyan születtek az úgynevezett „urbánus legendák”. Romániában az embereket igyekeztek teljesen elzárni egymástól vagy minimálisra csökkenteni az információ szabad áramlását. Maradt tehát a szájról szájra terjedő információ áramlása. Nézzünk egy esetet, hogy egy ilyen egymásnak adott történet milyen torzulásokon ment keresztül. 1980. május 29-én, a gyergyószentmiklósi Szekuritáté egy feljegyzésben tájékoztatja a megyei felettes szervet, hogy egy lehallgatás során rögzítették, amint Musulini Stefan helyi lakos meglátogatta Ferenczy Istvánt, a városi kenyérgyár vezetőjét. A megfigyelt elmesélte vendégének, hogy részt vett a galócási temetésen. Ismerősével, Venczel Ádámmal odament Király Károlyhoz. Venczel többek között ezt mondta neki. „ Király elvtárs, jobban kell törődjünk az egészségünkkel, mert látja, hogy mennek el a régi aktivisták”. Király Károly erre azt válaszolta: „Ne félj, Ádám, nekem nem kell ügyelnem az egészségemre, mivel a Szekuritáté folyamatosan ügyel rám”. Ferenczy István, alias FRANC dicshimnuszokat zengett Királyról, hogy milyen fontos ember és mennyire bátor. Elmesélte, hogy amikor Király Károlyt felhívták Bukarestbe – hogy felelősségre vonják egyik leveléért –, a feleségével együtt ment. Az előszobában megvárakoztatták, ahol olyan műszerek voltak elhelyezve, amellyel radioaktív anyaggal besugározták. Nemrég, betegen újra levelet küldött Bukarestbe, amiben kérte, hogy engedjék ki Párizsba saját költségén, orvosi kezelésre. Amennyiben nem hagyják ezt jóvá, a levél másolata el fog jutni az ENSZ-hez és nemzetközi botrány lesz belőle. Ezután egy héten belül megkapta az engedélyt feleségével együtt, repülővel utazott saját költségén, de három szekuritátés tiszt kísérte. Párizsban tolmácsot is akartak mellé adni, de ő nem tartott igényt rá, mondván, hogy magyarok is élnek Párizsban, akik tolmácsolhatnak neki. A kórházban sokan meglátogatták a világ különböző részeiről, még Dukász Anna színésznő is. Musulini István ekkor közbeszólt: „Látod, milyen politikai fordulat állt be ezen a téren, ezek nem merték Királyt megöletni. FRANK ezzel egyetértett, és hozzátette, hogy Sütő András is védelmébe vette Királyt. Majd azzal folytatta, hogy Királyt sokat üldözték, akárcsak Ferenczi István marosvásárhelyi színészt. Nála házkutatást is tartottak, betiltott könyveket és kiáltványokat kerestek. Ráment az egészsége. Sütő Andrást is zaklatták, de végül mind helyrejöttek. Sütő Herder-díjat is kapott Bécsben és további díjakra számíthat, mivel az egész világon becsülik. Ez a feljegyzett beszédrészlet az idehaza terjedő legendákról szól. A két beszélgető viszonylag jól informált volt, és jórészt valós dolgokról tudtak. Nem felel meg azonban a valóságnak a bukaresti besugárzásról, a párizsi útról és az orvosi kezelésről szóló részlet. Ezek voltak az urbánus legendák. A történetnek annyi a valóságalapja, hogy Cherestes János apai ágról első unokatestvérünk kiment Párizsba – ha emlékezetem nem csal, 1977-ben – szívműtétre és felesége, Irma is elkísérte. Ez kerül valamiképpen átültetésre, beépítésre és ráadásul kiszínezve bátyám történetébe. Bátyám első felesége gyergyószentmiklósi származású volt és rokonai éltek a városban. Valószínűleg tőle halottak a gyergyószentmiklósiak a párizsi útról, és ki tudja, hány szájon keresztül testálódhatott a történet bátyámra. Ugyanakkor a történet tálalása a népmesék jellemzőit idézi meg: a mesehős bátor, küzd az igazságért és végül a jó mindig győz! A reménytelenségben ez adott mindig hitet az embereknek. Erdélyi Napló (Kolozsvár) lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
